17. fejezet: Egy új családtag?

/Victoria/
Fogalmam sem volt róla ki lehet az, de egy baj volt, ő tudta kik  vagyunk.
-Ki vagy te?-tette fel szerelmem a kérdést.
-Michel Volturi.-alig néz ki 15 évesnek. Mit kereshetett ő a Volturinál.
-Volturi? És mit akarsz?-hangom egyáltalán nem volt kedves, remélem ezt ő is észre vette.
-A Culleneket keresem.-mit akarhat tőlük? 
-Minek?-mondja már meg mit akar, vagy páros lábbal rúgom ki. Szerelmem észre vette mennyire dühös lettem, így jobbnak látta ha ő beszél. 
-Miért keresed őket?
-Szeretnék csatlakozni hozzájuk. Volterában már nem bírtam maradni. Kérlek, megtudjátok mondani merre vannak?
-Persze, most éppen Londonban vannak. Azon belül nem tudom. Onnan már megtalálod őket.-már  cseppet sem voltam dühös, de ebben szerelmem is segített. Bár nem tartom jó ötletnek hogy egy Volturi lakjon náluk, de az ő döntésük lesz hogy megengedik-e neki vagy nem. Én nem szólok bele. 
-Köszönöm. Sziasztok!
-Nincs mit! Szia.-köszöntünk el szerelmemmel. Remélem megtalálja őket. Még jó hogy Bella Párizsban van és nem Angliában. De mi lehet vele? Nem hív fel, de még el sem jön. Tudom még nincs sok ideje hogy elment, de akkor is! Ne történjen vele semmi csak ennyit kérek!


/Michel/
Amint megtudtam merre találom a Cullen családod már futottam is, minél hamarabb oda akartam érni, hogy új életet kezdjek. Elfelejtsem régi szerelmemet, és az ember ölő énemet. Órákon át futottam, míg el nem értem a tengert, azt az utat úszva tettem meg. Nem kellett sok idő, már partot is értem. Közeledtem London felé és egyre idegesebb lettem. Mi van ha nem fogadnak be? Hova fogok menni ez után? Nem lesz baj abból hogy én Volturi voltam? Ezek a kérdések kavarogtak bennem. Észre sem vettem hogy beértem Londonba. Nem mentem be a belvárosba, hanem rögtön az erdő felé vettem az irányt. Elég nehéz volt megtalálni őket, de végre sikerült. Egy óriási fehér ház állt itt. Izgultam, nagyon is. És félek mi van ha nem engedik meg hogy itt lakjak? Nem Michel, nem gondolsz hülyeségekre, oda mész szépen és be kopogsz! Te jó isten mostanában egyre többször beszélek magamban. Ez kezd bizar lenni. Mikor össze szedtem minden bátorságomat be kopogtam. Nem tudtam mire számítsak.


/Alice/
Napok óta ugyan az a látomás. Egy 15 éves vámpír srácról, aki ide jön de nem tudom miért! Idegesít, mi van ha veszély hoz a családra. Beszéltem erről Carlislevel, de ő nem hallgat rám. Szerinte csak egy átlagos vámpír. De szerintem nem. Mint minden nap, ülünk a nappaliban és nem csinálunk semmit. Szerelmem karjaiban fekszek mint mindig. Ő megnyugtat. És szerintem hisz is nekem. És mint minden nap, újabb látomásom volt. Percekig néztem a semmibe. Hallottam hogy szerelmem szólongat, de nem figyeltem. Ismét egy 15 éves vámpírt láttam, de most tisztábban. Még ma ideér. De utána egy másik kép is becsúszott. Bella vérvörös szemekkel. Nem tudom mire utalnak ezek a látomások. Bella jól van, és nem lehet vámpír. A látomásban szereplő lány biztos nagyon hasonlít rá. Nem tudom.


-Kicsim, mit látsz? Szólalj meg!-kérlelt Jasper. Már a többiek is körénk gyűltek. Nagy meglepetésemre Edward is lejött. 
-Jasper, mi baja?-szólalt meg hetek óta Edward.
-Nem tudom, látomása volt, és ennyi. Nem tudsz valamit kiolvasni a gondolataiból?-meg kell szólalnom, Edward nem láthatja amit én. 
-Nem, semmit.
-Nincs semmi bajom! De jön egy új vámpír, nem tudom mit akar, de nem sokára itt van! Készüljetek fel! Én...én.. mindjárt jövök!-mindenki döbbenten nézett rám. Nem tudták mire vélni a viselkedésemet. Jasper utánam jött.


-Alice, mit láttál?
-Már elmondtam. 
-Nem hiszek neked. Túl rég óta ismerlek.
-Hagyjuk ezt jó? Majd elmondom. De most menjünk le mert mindjárt itt lesz!-szerelmem nem értett semmit. De amikor leértem mindenki arcáról ezt tudtam leolvasni.
-Már itt is van!-végszóra be kopogott. Esme nyitott ajtót. 
-Szia! Gyere be! 
-Jó napot! Köszönöm!
-A nevem Esme Cullen. És ő a férjem Carlisle Cullen.
-Tudom kik maguk! És...
-Honnan tudsz rólunk? Egyáltalán honnan tudsz mindent velünk kapcsolatban?-szólalt meg Edward.
-Én..én...
-Ki vagy te egyáltalán?