9. fejezet : A Volterában

/Aro/
A trónteremben ültem mikor Jane rontott be hozzám.
-Aro, neked nincsenek élő rokonaid?-most teljesen lázban él mióta megtaláltuk Alec és Jane rokonait. Ők persze nem tudnak róla, mert nem állíthatnak be, hogy ők a rokonaik és vámpírok. Az teljesen lehetetlen. Azóta már az egész Volterát végig kérdezte. Csodálkoztam hogy engem még nem talált meg.
-Neked is szia.És nem tudom. Én nem szoktam ezen gondolkodni.-remélem nem akarja megkeresni a rokonaimat.
-Oh, bocs. Szia.És nem vagy kíváncsi?-most már nem menekülök.
-Nem igazán.-erre csak egy rosszalló pillantást kaptam.-Na jó, talán egy kicsit.
-Akkor keressük meg őket!
-Nem ronthatnánk csak úgy be.
-Nem kell elmenned hozzájuk csak keressük meg őket. Lécci!-kérlelt nagy boci szemekkel. Tudja hogy őt szeretem a legjobban és persze Alecet.
-Hát ha szeretnéd!-amint kimondtam már tapsikolva ugrált. Nem lehet rá ismerni.
-Még szép! Hol kezdjük? A könyvtárban?
-Kezdjük ott.-adtam meg magam. Látszott rajtam hogy nem igazán érdekel a dolog.
Janennel átmentünk a könyvtárban. Könyvekben kerestünk, családfákat néztünk át, még az interneten is megnéztük. Találtunk egy párat, de az vagy meghalt vagy nem teljes mértékben a rokonom. De Jane nem adta fel. Végül találtunk egy lányt. Most Párizsban él. A rokonai meghaltak. Tovább kerestünk, míg megtaláltuk róla fényképét is. Annyira belemerültünk hogy nem vettük észre hogy Adam bejött.
-Sziasztok! Mit csináltok?
-Oh, Szia! Mi csak..-de nem bírtam befejezni a mondatott, mert Jane a szavamba vágott.
-Megkeressük Aro rokonait. És találtunk egy lányt. Elfogunk menni hozzá.
-Egy szóval sem mondtam hogy elmegyünk.
-De légy szíves. Nem veszíthetsz semmit. Menjünk el hozzá. Már nem él senkije és biztos örülne egy rokonnak.
-De hát én vámpír vagyok!
-Aro, te is tudod hogy már eldöntötted. Azért is jöttem ide. Tudod én minenről tudok.-a francba a jövőbe látással.
-Ti most szövetkeztek ellenem?
-Igen.-vágták rá egyszerre.
-Legyen. Holnap elmegyünk.
-Csak holnap?-ezen csak mosolyognom kellett.
-Igen.-ez után Jane és Adam vidáman távoztak. Gondolom elmondják mindenkinek.
Én a trónterembe mentem ahol Marcus és Caius ült.
-Üdv Aro. Hallom találtál egy rokont. Aki ember.-mondta gúnyosan Caius.
-Igen. De mi közöd hozzá barátom?
-Elég sok. Tudod hogyha ki derül hogy egy emberhez mész és elmondod neki, hogy mik vagyunk akkor mindenki azt fogja mondani, hogy a nagy Volturi megszegi a szabályokat. Tisztában vagy ezzel?-kérdezte Marcus.
-Nincs hozzá közötök és nem szándékozom neki elmondani mik vagyunk. És ezzel lezártnak tekintem a témát.
-De elmész hozzá!
-Azt mondtam lezártnak tekintem a témát.
Nem hiszem el, mit gondolnak. Nem is ismernek ha azt hiszik elmondanám a titkot egy embernek. Lehet el sem kellene mennünk. A többieknek lehet hogy igaza van. De nem hagyhatom cserben Janet. Muszáj lesz elmennem. Amíg ezt átgondoltam kiértem a kertbe. Nem tudom hogy tényleg jó ötlet-e. Nem azért amit Marcus és Caius mondott ha nem lehet , hogy nem is akar látni. Jó nincs egyetlen rokona sem de akkor is. Észre sem vettem hogy Adam rohan felém. Mi van ma a vámpír érzékeimmel. Na mindegy.
-Aro!
-Mi a baj Adam?
-Volt egy látomásom amiben a lányt megtámadja egy vámpír és nem éli túl.
-Mííí? Az lehetetlen! Hol történt?
-Párizsban egy parkban. Nem tudom pontosan melyikben, de megtaláljuk.
-Rendben.
-Akkor induljunk! Szólj Janenek és Alecnek. Én szólók Felixnek és Demetrinek.
-Megyek!
A nagy terem felé tartottam. Amint beléptem megláttam őket.
-Demetri, Felix elmegyünk. Várjatok meg kint. Mindjárt itt vannak Janek is.-amint ki mondtam már itt is voltak-Akkor induljunk.
-De hova megyünk?-értetlenkedett Felix.
-Majd elmondom. Induljunk.-mondta Jane.
És már futottunk is Párizs felé.

/Luke/
Meghalt? Az nem lehet, de gondolatolvasó vagyok és a gondolatok is erről árulkodtak. Ezért jöttem és kerestem fel a Culleneket. Laurent nem fog neki örülni. És Victoria sem. Tényleg milyen rég láttam. El kéne mennem hozzá. Amint elhatároztam már futottam is. Nem sokára megéreztem az illatát a kanadai határnál. Innen már könnyű dolgom volt. Alig fél óra futás után egy háznál álltam. Be is csöngettem. Hamarosan Victria nyitott ajtót.
-Á, Victoria.
-Luke, mit keresel itt?
-Csak megszeretném kérdezni nem tudod-e merre van Laurent?
-Meghalt.-vele volt mikor meghalt. Még jó hogy hallom a gondolatokat.
-Mi? Az nem lehet. És azt tudtad hogy Bella meghalt?
-Ezt honnan halottad?
-A Culenektől.
-Igen tudok róla.˝Nem halt meg.˝-gondolta Victoria.
-Hát jó. Csak ennyit akartam.
-Akkor menj el. Viszlát.
-Viszlát.
Szóval nem halt meg? De a Cullenek úgy tudják meghalt. Akkor gondoskodok róla hogy így legyen.

8. fejezet: Ez nem történhet meg! (Második rész)

/Bella/
A konyhában ültem és csak gondolkoztam. Hogy legyen tovább? Már mindenki azt hiszi hogy meghaltam, kivéve a legjobb barátnőmet. Lehet, hogy vissza kéne mennem Párizsba.
-Victoria, én vissza megyek Párizsba!
-Miért? Nem kell elmenned! Maradj nálunk.-kérlelt Vic.
-Ti itt vagytok egymásnak. Egyedül Vanessa tudja hogy élek. Ő a legjobb barátnőm. Köszönöm amit értem tettetek, de én vissza megyek.-láttam Victoriának ez mennyire rosszul esik, de ők itt vannak egymásnak. Rám nincs szükségük.
-Nem tudunk semmivel visszatartani?-reménykedett Jhonny.
-Nem hiszem.
-Mikor akarsz menni? Mert akkor ki vihetnénk a reptérre.
-Minél előbb.-így végre láthatom a barátnőmet és elfelejthetek mindent.-Szerintem már ma délután.
-Akkor irány csomagolni.-mondta Victoria kevésbé lelkesen.
Felmentünk a szobámba és elkezdtünk pakolni. Nekem nem volt semmi cuccom, de Vicnek csomó ruhája volt így ő adott egy bőröndre valót. Még jó hogy jó rám a ruhája.
-Már egy óra. Jobb lesz indulni.-szólt rám Vic.
-Rendben menjünk.-és elindultunk a reptérre. Kocsival mentünk ki. Nem telt el 10 perc már ott is voltunk. Jhonny vett egy jegyet a Párizsi gépre ami 20 perc múlva indul.
-Köszönök mindent. Hiányozni fogtok.-már a sírás küszöbén álltam. Sosem szerettem a búcsút.
-Te is nekünk. Remélem azért felhívsz minket. Vagy meglátogatsz. Vagy különben..-fenyegetőzött Victoria.
-A Párizsi járatra megkezdődött a beszállás. A gép indulásáig még 10 perc.-hallotuk a hangosbemondó hangját.
-Hát nekem mennem kell. Szeretlek titeket.-intettem egy utolsót és felszálltam a gépre.

/Edward/
-Luke, mit keresel itt?-próbáltam kiolvasni a gondolataiból, de semmi.
-Azt tudjátok hogy James legjobb barátja voltam. És Victoria nehezen viselte társa halálát. És ezt Laurent nem bírta nézni, ezért megkért hogy nézzek be hozzátok. Nézzem meg mi a helyzet a lánnyal. Bellával ugye?-a gondolatai is erről árulkodtak.
-Semmi közöd hozzá.-felelte húgom. Mérgesnek látszott.
-Miért?
-Mert meghalt.-nehezemre eset ezt kimondani.
-Ó, és ki tette el láb alól?-kérdezte mire hangos morgás hagyta el a torkomat.
-Jól van, nem akarok balhét. El is megyek.-már ment is az erdő mélyére. Mi pedig elindultunk a házhoz. Most gyorsabban tettük meg az utat, így alig volt 15 perc. A többiek bent ültek a nappaliban, mikor mi bementünk. Már halottam is az aggodalmas gondolatokat. Mi csak leültünk a kanapéra és néztünk magunk elé.
-Gyerekek, mi történt?-törte meg a csendet Carlisle.
-Alice látta hogy Bellát elviszi Victoria és...-nem bírtam folytatni. Szerencsémre Alice folytatta.
-Utána már nem láttam a jövőjét. Meghalt. Később pedig találkoztunk Luke-kal. Bella felől érdeklődött.
-Az lehetetlen. Nem halhatott meg.-mondta Esme és könnyek nélküli zokogásba kezdett. Carlisle próbálta nyugtatni. De nem sikerült neki. Jasper már nem bírta tovább.
-Ne haragudjatok, de nekem ki kell mennem. Nem bírom tovább.-és már kint is volt.
Alice utána ment , én pedig fel a szobámba. A képességemet sem használtam. Nem tudtam mi zajlik körülöttem.

1 héttel később
***
-Edward. el kell menned vadászni. Tudom milyen érzés mikor elveszítesz valaki. Nekünk is hiányzik, de muszáj elmenned.-győzködött Esme.
-Minek?-gorombának hangzott, de nem bírok gondolkozni. Mindenről ő jut az eszembe.
-Csak menj el. Jó?-kérlelt tovább.
-Rendben elmegyek.-adtam meg magam.
Nem mentem messzire. Csak szarvas ettem és már mentem is vissza. Leültem a szobámban és a Bellával készült közös fotónkat néztem. Ez így ment hónapokon keresztül. Csak vadászni jártam el. Senkit nem engedtem magamhoz közel. Ez fájt Esmének, mert nem csak Bellát veszítette el hanem engem is.

8. fejezet: Ez nem történhet meg! ( Első rész)

/Edward/
Nagyon jó. Nem elég hogy Bella már nem szeret, de most már hallgathatom Alice szemrehányását is. De igaza van én tehetek róla. Persze Esme és Carlisle is azt mondja hogy helyesen cselekedtem de tudom, hogy ők is úgy gondolják mint a többiek. Tudom hogy minden miattam van. Miattam szomorú a családom.
"Edward minden rendben?"-kérdezte gondolatban Jasper. Erre én csak a fejemet ráztam. Már hogy lenne minden rendeben.
"Alice nem haragszik rád. Érzem. És ne hibáztasd magad! Nem tehetsz róla!"-még hogy nem haragszik?! Egész végig arra gondol, hogy mennyire utál ezért az egészért.
"Fiam, sajnálom ami történt! De ugye nem mész el megint? Nem teheted ezt velünk! Gondolj Esmére és a testvéreidre is!"-gondolta apám. Miért nem tudnak békén hagyni? Nagyon elegem van ebből! És ha elmegyek akkor mi lesz? Már tudom is hova fogok menni.
Remélem Alice most annyira utál hogy nem nézi a jövőmet.
"Hát ezt jól elszúrtad öcskös!"-nem is Emmet lenne ha nem így fogná fel az egészet.
Már nincs sok hátra a repülőútból utána pedig mehetünk a Londoni házunkhoz. Én úgysem fogok sokáig maradni. Csöndben telt ez a kis idő míg a reptérre értünk. Carlisle elment kocsit bérelni és már mentünk is.
A ház szerencsére már be van rendezve. Egyébként nagyon hasonlít a forksi házunkhoz, talán csak annyiban térnek el, hogy ez kicsit tágasabb. Amint haza értünk már mentünk is az ebédlőbe, ami csak a látszat kedvéért van és belekezdtünk a családi megbeszélésbe. Mindenki csendben ült, egy idő után Carlisle törte meg a csendet.
-Tudom hogy milyen nehéz nektek de muszáj mindenek úgy lennie ahogy eddig. Tudjátok a látszat miatt. Én ugyan úgy a kórházban fogok dolgozni, ti pedig suliba járni. Holnap be is íratlak titeket. Rendben?-kérdezte fogadott apánk. De mindenkitől csak egy bólintást kapott.
-Jól van. Csak ennyit akartam.-mondta és mindenki elvonult saját szobájába. Én elmentem vadászni. Futottam ahogy csak bírtam. Egészen addig amíg hegyi oroszlán illatot nem hozott felém a szél. Futotta a gyanútlan állat felé, mire megérezhette volna a veszélyt már végeztem vele. Ez után még sokáig nem mentem haza csak felültem egy fára. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de már kezdett sötétedni, így jobbnak láttam haza menni. Alig 5 perc alatt már a háznál voltam. Ekkor hangos sikítást hallottam Alice szobájából, azonnal felszaladtam. De bár ne tettem volna. Alicenek látomása van. Senki nem ért semmit. De én igen. Victoria elrabolta Bellát és Alice nem látja Bella jövőjét. Én nem bírtam tovább és az ablakon kiugorva mentem az erdőbe. Fogalmam sem volt merre megyek. Csak mentem, egészen addig míg Alice meg nem állított.
-Edward, állj meg! Hallgass végig!-kérlelt húgom.
-Mit szeretnél? Már nem mindegy? Hisz hagytam meghalni!-keltem ki magamból.
-Ugye nem mész el megint?-még én sem tudom.
-Mért érdekel téged?
-Nem akarom, hogy elmenj! Gondolj ránk!-győzködött húgom.
-Nem fogok elmenni, de még nem megyek haza. Mond el nekik mi történt. Megfogják érteni.-kértem húgom.
-Nem megyek nélküled.-jelentette ki Alice.
-Hát jó!-egyeztem bele.

Ezután hosszú csöndbe burkolóztunk. Alice és én felültünk egy fára ami a rét közelében van. Egyikünk sem beszélt. A húgom a Bellával töltött időre emlékezett. Amiért nagyon hálás voltam. Az idő múlását csak akkor vettem észre mikor Alice megszólalt.
-Már azon gondolkoznak hogy utánunk jönnek.
-Még nem sétálhatunk egy kicsit.
-Még maradhatunk egy kicsit.-egyezett bele Alice.
Leugrottunk a fáról és elindultunk az erdő mélyére. Nem beszéltünk csak futottunk. Nem tudom mióta mehetünk de egyszer csak hangos morgásra lettünk figyelmesek. Rögtön felismertem őket.