8. fejezet: Ez nem történhet meg! (Második rész)

/Bella/
A konyhában ültem és csak gondolkoztam. Hogy legyen tovább? Már mindenki azt hiszi hogy meghaltam, kivéve a legjobb barátnőmet. Lehet, hogy vissza kéne mennem Párizsba.
-Victoria, én vissza megyek Párizsba!
-Miért? Nem kell elmenned! Maradj nálunk.-kérlelt Vic.
-Ti itt vagytok egymásnak. Egyedül Vanessa tudja hogy élek. Ő a legjobb barátnőm. Köszönöm amit értem tettetek, de én vissza megyek.-láttam Victoriának ez mennyire rosszul esik, de ők itt vannak egymásnak. Rám nincs szükségük.
-Nem tudunk semmivel visszatartani?-reménykedett Jhonny.
-Nem hiszem.
-Mikor akarsz menni? Mert akkor ki vihetnénk a reptérre.
-Minél előbb.-így végre láthatom a barátnőmet és elfelejthetek mindent.-Szerintem már ma délután.
-Akkor irány csomagolni.-mondta Victoria kevésbé lelkesen.
Felmentünk a szobámba és elkezdtünk pakolni. Nekem nem volt semmi cuccom, de Vicnek csomó ruhája volt így ő adott egy bőröndre valót. Még jó hogy jó rám a ruhája.
-Már egy óra. Jobb lesz indulni.-szólt rám Vic.
-Rendben menjünk.-és elindultunk a reptérre. Kocsival mentünk ki. Nem telt el 10 perc már ott is voltunk. Jhonny vett egy jegyet a Párizsi gépre ami 20 perc múlva indul.
-Köszönök mindent. Hiányozni fogtok.-már a sírás küszöbén álltam. Sosem szerettem a búcsút.
-Te is nekünk. Remélem azért felhívsz minket. Vagy meglátogatsz. Vagy különben..-fenyegetőzött Victoria.
-A Párizsi járatra megkezdődött a beszállás. A gép indulásáig még 10 perc.-hallotuk a hangosbemondó hangját.
-Hát nekem mennem kell. Szeretlek titeket.-intettem egy utolsót és felszálltam a gépre.

/Edward/
-Luke, mit keresel itt?-próbáltam kiolvasni a gondolataiból, de semmi.
-Azt tudjátok hogy James legjobb barátja voltam. És Victoria nehezen viselte társa halálát. És ezt Laurent nem bírta nézni, ezért megkért hogy nézzek be hozzátok. Nézzem meg mi a helyzet a lánnyal. Bellával ugye?-a gondolatai is erről árulkodtak.
-Semmi közöd hozzá.-felelte húgom. Mérgesnek látszott.
-Miért?
-Mert meghalt.-nehezemre eset ezt kimondani.
-Ó, és ki tette el láb alól?-kérdezte mire hangos morgás hagyta el a torkomat.
-Jól van, nem akarok balhét. El is megyek.-már ment is az erdő mélyére. Mi pedig elindultunk a házhoz. Most gyorsabban tettük meg az utat, így alig volt 15 perc. A többiek bent ültek a nappaliban, mikor mi bementünk. Már halottam is az aggodalmas gondolatokat. Mi csak leültünk a kanapéra és néztünk magunk elé.
-Gyerekek, mi történt?-törte meg a csendet Carlisle.
-Alice látta hogy Bellát elviszi Victoria és...-nem bírtam folytatni. Szerencsémre Alice folytatta.
-Utána már nem láttam a jövőjét. Meghalt. Később pedig találkoztunk Luke-kal. Bella felől érdeklődött.
-Az lehetetlen. Nem halhatott meg.-mondta Esme és könnyek nélküli zokogásba kezdett. Carlisle próbálta nyugtatni. De nem sikerült neki. Jasper már nem bírta tovább.
-Ne haragudjatok, de nekem ki kell mennem. Nem bírom tovább.-és már kint is volt.
Alice utána ment , én pedig fel a szobámba. A képességemet sem használtam. Nem tudtam mi zajlik körülöttem.

1 héttel később
***
-Edward. el kell menned vadászni. Tudom milyen érzés mikor elveszítesz valaki. Nekünk is hiányzik, de muszáj elmenned.-győzködött Esme.
-Minek?-gorombának hangzott, de nem bírok gondolkozni. Mindenről ő jut az eszembe.
-Csak menj el. Jó?-kérlelt tovább.
-Rendben elmegyek.-adtam meg magam.
Nem mentem messzire. Csak szarvas ettem és már mentem is vissza. Leültem a szobámban és a Bellával készült közös fotónkat néztem. Ez így ment hónapokon keresztül. Csak vadászni jártam el. Senkit nem engedtem magamhoz közel. Ez fájt Esmének, mert nem csak Bellát veszítette el hanem engem is.